You are here

Sveci, blaženi i sluge Božije

pl. 2019.09.21.
pl. 2019.09.21.

SZENT DÁNIEL ÉS TÁRSAI vértanúk

Maroko 1227.
Sveti Daniel i drugovi mučenici

   A Ferenc-rend első vértanúi (Berárd és társai) után hét évre Illés testvérnek, a rend főnökének engedélyével újabb hét ferences indult el Marokkóba, hogy ott a mohamedánoknak hirdesse Krisztus tanítását és vállalja a vértanúságot. A misszió vezetője Dániel atya, a többiek (Angelus, Samuel, Donnulus, Leo, Nicolaus, Hugoninus) többnyire laikus testvérek voltak. A spanyol kikötővá- rosból, Tarragonából indultak hajón s eljutottak az afrikai kikötővárosba, Ceutá*-ba. Itt néhány napig európai katolikus kereskedők (genovaiak, pizaiak, Marseilles-iek) között hirdették az igét, majd megtanácskozták; hogy vasárnap a mohamedánoknak is prédikálnak. Előző nap, szombaton elvégezték szent- gyónásukat, megmosták egymás lábait (ez a nagycsütörtöki lábmosás szertar- tása), megáldoztak és imádkozva s egymást buzdítva készültek a másnapra. Vasárnap kora reggel titokban bementek a városba, s egyik térről a másikra szaladva hirdették: Csak Jézus nevében van az üdvösség. A szaracénok rájuk támadtak, ütötték-verték őket, s gyalázó szavakkal illették. Elfogták s megkö- tözve az emírhez vezették őket. Az tolmács segítségével kihallgatta s először eszelősöknek tartotta s udvartartásával együtt kigúnyolta őket. Majd börtönbe záratta s nyolc napon át válogatott kínzásokkal törekedett hittagadásra bírni őket.

   A börtönből levelet juttattak ki a város keresztényeihez (ismerősökhöz), melyben többek közt ez állt: „Habár sokat szenvedünk, mégis sok vigasztalás- ban van részünk, s reméljük, Isten elfogadja életünk áldozatát. Egyedül neki legyen tisztelet és dicsőség mindörökké.” 8 nap múlva az emír elé vezették őket. Az kérdezte, megbánták-e, hogy Mohamed ellen és az ő törvénye ellen beszéltek. Ők egyöntetűen válaszolták: semmit sem vonnak vissza, és hogy másképp nem üdvözülhetnek, csak ha hisznek Jézusban és megkeresztelked- nek. A mohamedánok tanácskoztak, aztán egyenként ígéretekkel hitük elha- gyására akarták rávenni őket. Ők inkább készek voltak a halált vállalni, mint hitüket elhagyni. Mire lefejezésre ítélték őket. A hat nagy örömmel futott Dá- nielhez, kezét és ruháját csókolták s kérték, áldja meg őket. „Add rám, atyám, áldásodat, s adj engedélyt, hogy testemet halálra adjam Krisztusért!” Dániel könnyek közt adta rájuk áldását. Akkor ruhájuktól megfosztották, kezüket hát- rakötözték s a kivégzés helyére hurcolták, majd lefejezték őket 1227. okt. 10- én. Földi maradványaikat később a keresztények Spanyolországba vitték, ahol sírjuknál csodák történtek. X. Leó pápa 1520 körül avatta szentté őket.

   Amit Szent Berárd és társai vértanúságánál (jan. 16.) megjegyeztünk, itt is áll: ellen lehet vetni, hogy nem cselekedtek emberi okosság szerint s hogy provokálták a vértanúságot. Mindezt azonban ellensúlyozza jószándékuk és őszinte szeretetük Krisztusért, hogy érte kínzást s vértanúságot vállaljanak.

Imádság:

Mindenható, örök Isten, te megadtad Szent Dánielnek és társainak a ke- gyelmet, hogy Krisztusért szenvedhettek; siess esendő természetünk segítsé- gére, hogy mint a vértanúk, akik nem vonakodtak érted meghalni, mi is ké- szek legyünk hitünkben hűen kitartani.

A mi Urunk Jézus Krisztus által.

 

BOLDOG ALFONZIA klarissza nővér, III. r. (1910-1946)

Teljes neve: A Szeplőtelen Fogantatáról nevezett Alfonzia nővér
Blažena Alfonsa od Bezgrješnog začeća

India déli részén, Arpukara községben született, neve: Muttathupadathu An- na. Édesanyját korán elvesztette, ezért nagynénjéhez került, ő nevelte s járat- ta iskolába. Malabár nyelven beszélt. Amikor eladó sorba jutott, nagynénje ki akarta házasítani, ő azonban a végsőkig ragaszkodott ahhoz, hogy szerzetes- nő legyen. Ezt el is érte: 17 éves korában a Bharanang-i klarisszák konviktu- sába került; a következő évben posztuláns lett, ekkor kapta az Alfonzia nevet. A beöltözése 1930-ban, egyszerű fogadalma 1931-ben volt. Ez az indiai klaris- sza rend nem az igazi klarissza rend, hanem annak egy módosult változata: fe- rences III. rendi klarisszák. Nem éltek szigorú klauzúrában, iskolában is taní- tottak, így Alfonzia is 1932-33-ban, amikor még egészsége engedte. Örökfogadalmát 1936-ban tette le. Alfonzia nővér kitűnt a szerzetesi hivatás nagyra értékelésével, nagy vágy élt benne az evangéliumi tökéletesség és szentség után, és a vágy, hogy Jézushoz hasonlóan ő is áldozattá legyen a vi- lág üdvéért. Betegsége miatt kétségessé vált az örök fogadalom letétele. Imá- jával elérte, hogy annyira csökkent a láza, hogy le tudta tenni fogadalmát.

A szentek tiszteletében is kitűnt: különösen a Boldogságos Szűznek, Szent Jó- zsefnek, Szent Ferenc és Klárának és Kis Szent Teréznek tiszteletében, de őket iparkodott követni is. Szent Ferenc hű tanítványaként a tökéletes örvendezést át tudta élni a betegségben, megpróbáltatásban, megaláztatásban is. Kis Szent Te- réz kis útját járta. Önéletrajza, nemkülönben a Krisztus Követése könyv állandó lelki tápláléka voltak. Szívügye volt a hitterjesztés, sokat imádkozott, másokat is buzdított, hogy imádkozzanak: minden nép találja meg az utat a katolikus Egy- házba. A palajai püspöknek nyilatkozta, hogy neki az az Istentől kapott hivatása, hogy Krisztussal együtt magát áldozatul ajánlja fel a mennyei Atyának az embe- rek bűneiért és az egész világ üdvéért. „Amióta Krisztus menyasszonya lettem - mondta -, azóta Jegyesem megosztotta velem szenvedéseit. Már nem vagyok a magam ura, mert egészen átadtam magamat Jegyesemnek.” Amikor hallott egy püspök betegségéről, azt kérte az Úrtól, tegye rá a püspök betegségét, amit azonnal meg is kapott. Valaki megkérdezte, hogyan tud egész éjszakán álmatla- nul szenvedni, és mit csinál ilyenkor, azt felelte: „Szeretek.” Utolsó éve állandó haldoklás volt. Utolsó napján emberfeletti erővel eltámolygott az oratóriumba, megáldozott. Júl. 28-án fejezte be életét. Másnap már el is temették. 1957-ben a boldoggá avatási eljárás során újratemették, ettől kezdve sírjánál csodás illat volt érezhető. Nemcsak a katolikusok, hanem másvallásúak is felkeresik sírját.

II János Pál 1986-ban avatta boldoggá Indiában, szír-malabár rítus szerint.

Alfonzia nővér vallomása:

„Jézus iránti szeretetből, aki annyi sok szeretettel halmoz el, kész vagyok ar- ra, hogy nemcsak a mostani szenvedéseimet viseljem el, hanem minden más szenvedést is egész a világ végéig. Teljesedjék tökéletesen rajtam Isten akara- ta. Minden legyen szent és jó Jézusom tetszése szerint.”

 

Imádság:

Istenünk, te Boldog Alfonziát arra indítottad, hogy Krisztusért életét áldoza- tul ajánlja fel a világ üdvéért, Add, hogy mi is mindenben keressük Isten aka- ratát és tudjuk követni Urunkat a kereszt útján. Krisztus, a mi Urunk által.

 

 

XII. PIUS pápa - Eugenio Maria Giuseppe Giovanni Pacelli

III. r. Róma, 1876. március 2. – Castel Gandolfo, 1958. október 9.
Papa Pio XII - Eugenio Maria Giuseppe Giovanni Pacelli

   Eugenio Pacelli gazdag arisztokrata család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot 1876. március 2-án. Ősei a Viterbo közeli Ornano városban éltek, csak néhány évtizeddel Eugenio születése előtt, 1819-ben költöztek Rómába. Nagyapja, Marcantonio Pacelli előbb XVI. Gergely pápa pénzügyminisztere, majd 1851-től 1870-ig IX. Piusz pápa belügyminisztériumi államtitkára, apja Filippo Pacelli (1837-1916) pedig kiváló jogász volt, aki az egyháznak is teljesített szolgálatot. Anyja, Virginia Graziosi (1844-1920) szintén nemesi családból származott, mély vallásossággal és szeretettel vette körül négy gyermekét. Eugenio testvérei közül Francesco (1872–1935) apja példáját követve, jogász lett, nővérét Giuseppának (1874–1955), húgát Elisabettának (1880–1970) hívták. Anyja négy éves koráig nevelte, majd a közeli francia apácákra bízta, akik az Isteni Gondviselésről elnevezett rendhez tartoztak; az írás, az olvasás és a hittan alapelveit négy éven keresztül itt sajátította el. Tíz éves korában a jezsuita rend egykori római kollégiumába került, az Ennio Quirino Visconti Líceumba. Tizennyolc éves korában határozta el, hogy pap akar lenni. Az eddig kiváló eredményeket elért ifjú a híres Caprarica-szemináriumba nyert felvételt, de gyenge fizikuma és betegségei miatt hamarosan kénytelen volt félbeszakítani tanulmányait. Később sikerült családjának kiharcolni, hogy otthon készülhessen a papságra, ahol Msgr. Dufresne atya volt segítségére az iskolai tananyaggal. A tanulmányok kiegészítése végett a híres jezsuita Gregoriana Pápai Egyetemre és egy másik pápai egyetemre is beiratkozott. Ezen kívül állami egyetemen filozófiát, jogot, történelmet és irodalmat hallgatott. Eugenio Pacellit 1899. április 2-án szentelték áldozópappá. Nemsokára lelkipásztori beosztást kapott gyermek- és ifjúkorának legkedveltebb templomában. A teológia és jogi doktorátust is elvégezte. Rendkívüli tudására és buzgóságára sokan felfigyeltek, így történt, hogy megnyerte a híres Gasparri pártfogását, aki segítségével 1901-ben a Szentszék szolgálatába állott. Miután Gasparrit 1914-ben bíborossá nevezték ki, Eugenio Pacelli a kongregáció titkára lett

   Amikor 1914-ben XV. Benedeket pápává választották a híres Gasparri bíboros lett az államtitkár, így Eugenio Pacellit is előtérbe állították. 1917-ben kapott Münchenbe nunciusi kinevezést és még ebben az évben maga a pápa, XV. Benedek szentelte püspökké.

   Azokban az időkben javában dúlt az első világháború, Pacelli, a müncheni nuncius tevékenyen részt vett a humanitárius akciókban, szegényeket támogatott és hadifoglyokat segített. A háború befejezése után tovább folytatta tárgyalásait a német államok kormányaival, így kötött konkordátumot – különösen az oktatás témájában – 1924-ben Bajorországgal és 1929-ben Poroszországgal. 1925-ben megtette azt a fontos lépést, hogy a nunciatúrát Münchenből áthelyezte Berlinbe, a Birodalom fővárosába, hogy ott folytasson tárgyalásokat a német kormánnyal a német katolikus egyházat általánosan érintő kérdésekről. Ez volt az első eset, hogy nunciatúra nyílt egy nem katolikus többségű államban.[1] Eugenio Pacelli mindig is szívén viselte a német katolikusok ügyét. Rendszeresen részt vett a Katholikentagok rendezvényein, ahol beszédet is mondott. A tizenkét éves németországi tartózkodás a német nép barátjává tette. Ezt a barátságot, anélkül, hogy „németbarát” politikát folytatott volna, pápasága alatt is megőrizte, és munkatársai közé előszeretettel választott németeket.[2] Amikor Gasparri bíboros, a híres államtitkár nyugállományba vonult XI. Piusz, Gasparri bíboros régi munkatársát Eugenio Pacellit nevezte ki új államtitkárrá 1930-ban. Előtte 1929-ben elnyerte a bíborosi rangot is. A kúriában senkit sem lepett meg ez a kinevezés; nála alkalmasabb személy nem volt a súlyos felelősséggel járó posztra. Államtitkárként Pacelli pontosan kilenc évig 1939. február 10-ig szolgálta az egyházat. Az államtitkár szervezte meg XI. Piusz enciklikáinak lefordítását, illetve nyilvánosságra hozását is. XI. Piusz szívesen bízta meg államtitkárát személyi képviseletével és küldte külföldre a nemzetközi eseményekre. 1933 július 20-án konkordátumot köt Hitlerrel. 1934-ben Pacelli Buenos Airesbe utazott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. 1935-ben Lourdes ünnepségeinek befejezését vezette. 1936-ban az Amerikai Egyesült Államokba látogatott, felkereste az ottani egyházmegyéket és Franklin D. Roosevelt elnökkel is találkozott. 1938. május 25. és 30. között Budapesten képviselte a pápát az Eucharisztikus világkongresszuson.[3] Az államtitkár (Pacelli) kíséretében ott volt Giovanni Battista Montini, a későbbi VI. Pál pápa.

   

   Pacelli, mint XI. Piusz államtitkára jelentősen meghatározta a Szentszék politikai irányvonalát. Majd egy évtizedig végzett példás szolgálatot XI. Piusz mellett, lényegében megosztva ennek a szilárd és öntörvényű pápának eszméit, programját és döntéseit, olykor csillapítva indulatait.[4] Megvalósította a pápa kiegyezési politikáját, számos országgal konkordátumot kötött, mindenekelőtt Hitler birodalmával, ez volt a máig hevesen vitatott Reichskonkordat. (1933. július 14.) A Szentszék célja, ahogy ezt leghatározottabban ki is jelentette, semmiképpen nem a nemzetiszocializmus jóváhagyása volt, hanem egyes-egyedül a német katolikusok vallási jogainak védelme és biztosítása.[5] A német püspöki kar és a katolikusok is erősen óhajtották ezt a megegyezést, főképp azért, hogy a náci német kormánytól kötelező garanciát kapjanak a katolikus iskolák megmaradására. De valóban tartotta magát a szerződéshez a náci kormányzat? Hogy a Reichskonkordat feltételei miként valósultak meg a gyakorlatban, a legjobban a közelmúltban lemondott egyházfő, XVI. Benedek pápa emlékiratai tájékoztatnak. A fiatal Joseph Ratzinger, mint katolikus középiskola tanulója saját bőrén tapasztalhatta a Reichskonkordat megtartásának és meg nem tartásának messzemenő következményeit. „Először úgy tűnt, hogy az állam és az egyház közötti konkordátum biztosítja a régi szokások fennmaradását, azonban hamar kiderült, hogy az egyezséghez való hűség nem éppen erőssége az új hatalomnak. Megkezdődött a felekezeti iskolák elleni harc; az egyház és az iskola eddig fennálló szellemi kapcsolatát le kellett rombolni, a tanítás szellemi alapja a keresztény hit helyett a Führer eszméje lett. A püspökök teljes erejükből védték a felekezeti iskolákat, harcoltak az egyezségbetartásáért: ma is emlékszem azokra a püspöki körlevelekre, amiket a plébános akkoriban fölolvasott. Már akkor kezdett derengeni bennem, hogy az intézményeikért vívott küzdelemben nem a realitás talaján mozognak, hiszen pusztán az intézmények meglétének biztosítása nem használ semmit, ha hiányzik a meggyőződéses katolikus tanári kar.”[6] – írja Ratzinger. Hitler a szerződést természetesen nem tartotta be, a Szentszék 34 esetben tiltakozott az egyezmény megsértése ellen.

   XI. Piusz pápa 1939. február 10-én halt meg. A rendíthetetlen hitű pápa egyszer Eugenio Pacelliről a következő megjegyzést tette: „Sokat dolgozik, jól dolgozik, gyorsan dolgozik”. Majd halkan, mintha önmagához beszélne, megjegyezte: „Milyen szép pápa lesz”. Ezt hallva a Bíborosi Kollégium dékánja, Granito di Belmonte bíboros, dohogva jegyezte meg: „Ez a pápa mindent maga akar csinálni. Legalább annyit engedjen, hogy az utódát mi válasszuk!” A megközelítőleg három hetes gyász után, 1939. március 2-án hatvanhárom bíboros vonult vissza a konklávéra. A bíborosokat ezúttal nem terhelte súlyos gond, mert mindenki az elhunyt pápa államtitkárát és jelöltjét, Eugenio Pacellit emlegette. Egyesek helytelennek tartották az elhunyt pápa közvetlen munkatársát ültetni Szent Péter trónjára, ugyanis ilyen utoljára 1073-ban fordult elő, amikor Hildebrand szerzetes VII. Gergely révén pápa lett. Egyébként sokan a következő ősi közmondást jegyezték meg Pacelliről: Nemo Pontifex in Curia, vagyis a Pápai Kúria emberei közül senki sem lesz Péter-utód. XVI. Gergely megválasztása óta (1831), ilyen eseményre nem került sor. XV. Benedek pápának is előbb el kellett látnia a Bologna érseki tisztét és csak utána lehetett pápa. Ezek a találgatások és indokok nem bizonyulhattak elég nyomósnak, hogy a bíborosok ne Eugenio Pacellire szavazzanak. Eugenio Pacelli érdemei és talentumai révén messze kimagaslott többi bíborostársa közül. Pacelli 1935 óta camerlengo volt, s mint ilyen, irányította az elhunyt pápa temetését és egybehívta, illetve megszervezte a konklávét. Már március 2-án, a délelőtti második szavazás során a volt államtitkár megkapta a szükséges többséget, de ő alázatosságból arra kérte a bíborosokat, hogy fontolják meg még egyszer, valóban őt tartják-e a legméltóbb Péter-utódnak.

   A harmadik szavazás során a bíborosok továbbra is kitartottak elhatározásuk mellett, így Eugenio Pacelli lett az új pápa. Ekkor a Sixtus-kápolna kéményéből felszállt a fehér füst, ami az új pápa megválasztását jelezte. Ez volt a XX. század legrövidebb konklávéja. A Sixtus-kápolnában megkérdezték, hogy milyen nevet választ magának, ő egyértelműen azt felelte, hogy „Piusznak hívjatok”. Ezzel azt jelezte, hogy ő is folytatja elődje, XI. Piusz útját. Ezután a rangidős diakónus-bíboros a Szent Péter-bazilika erkélyén kijelentette: „Annuntio vobis gaudium magnum; Habemus papam: Eminentissimum ac Reverendissimum Dominum, Dominum Eugenium Sanctae Romanae Ecclesiae Cardinalem Pacelli, qui sibi nomen imposuit Pium (XII).” Nem sokkal később XII. Piusz már a pápai díszöltözékben jelent meg ugyancsak a Szent Péter-bazilika erkélyén és áldást osztott. Ezzel megkezdődött XII. Piusz pápasága.

 

  

   Jelentős újításokat vitt véghez az egyház belső életében is. Elsősorban a Mária-tiszteletet mélyítette el, kimondta Mária mennybevételének dogmáját, az egyház fogalmát és feladatát két körlevelében domborította ki. Tévedések ellen óvott az 1950-ben kiadott Humani Generis kezdetű enciklikájában, új irányt szabott a biblikus tudományoknak, megreformálta a breviáriumot, a misekönyvet és az egyházi zenét, 33 boldogot szentté avatott,[23] köztük Árpád-házi Szent Margitot. A modern kor követelményeivel szemben általában megértést tanúsított, de alulról és kívülről jövő újításokat már nem fogadott el. Piusz világegyházat akart. Számos Európán kívüli országban felállította az egyházi hierarchiát és több nem európai bíborost nevezett ki. Az egyház egyetemességét erősítette az a fáradozása, mellyel a bennszülött papság nevelését, számának emelését, a missziók ügyének fellendítését mozdította elő. A további korszerű reformok kidolgozására elkezdte egy egyetemes zsinat előkészítését. Utóbb azonban ő és munkatársai visszariadtak a zsinat gondolatától, mert attól tartottak, hogy a zsinaton kitör a harc a korszerűsítést követelő és a változatlansághoz ragaszkodó püspökök között. Attól is féltek, hogy a zsinat résztvevői követelni fogják a központosító pápai kormányzat visszafejlesztését, a vatikáni hivatalnokrendszer lényeges átalakítását és olasz jellegének megszüntetését.[24]

   Negyvenegy enciklikája jelent meg és körülbelül ezerszer lépett fel nyilvánosan. Egyike volt a legtöbbet tanító pápáknak. Nagy gondja volt arra, hogy a világ eseményeiben mindig a keresztény elvek érvényesüljenek. Jelentős szerepe volt abban, hogy az 1956-os forradalom után nem került sor komolyabb véres megtorlásra. Három enciklikát adott ki a magyarok miatt és mellett, még a rádióban is felszólalt e nemzet sorsáért. Segítséget kért, vagy legalábbis a harcok és a vérontás végét, de szavai süket fülekre találtak.

 

Imádság:

Istenünk, te boldogemlékű XII. Piusz pápát egész Egyházad pásztorává ren- delted, és az erényes élet és bölcs tanítás fényével övezted. Add meg nekünk, hogy jótetteink világoskodjanak az emberek előtt, szeretetünk pedig szüntele- nül előtted égjen.

A mi Urunk Jézus Krisztus által.

 

Isten szolgája CHEVRIER* ANTAL , Lyoni

pap, III. r., rendalapító (1826-1879)
Blaženi Antun Chevrier , Lyonski (1826-1879)

   Egyszerű családban született Lyonban. Először a párizsi külmisszió iránt ér- zett vonzódást, de aztán egészen hazája szegényei evangelizálásának élt. 1857-től a lyoni „Gyermek Jézus Városának” lett lelkésze, aztán egy társával és két nővérrel gyermekek első áldozási előkészítésével kezdett foglalkozni. A St. André plébánia mellett megvett egy Prado nevű ismert nagy tánctermet. Jövendő két közösségének ez lett első „háza” és későbbi központja. A szegény gyermekeket gyűjtötte össze, húsz éven át tanította őket. Megérte, hogy első tanítványai átvették és folytatták életművét. „Isten és a lelkek; magunkért sem- mit, mindent Istenért és a lelkekért” - ez társainak szóló utolsó tanítása.

  Antal atya két alapítása: A Prado - világi intézmény a szegény gyermekek szolgála- tára. Tagok száma kb. 900. Prado Nővérei. 1925 óta közös életet folytató tár- saság, a ferencesek nagy családjához tartoznak. Szegény gyermekeket és az Egyháztól távol állókat szolgálnak mintegy 50 házban, Franciaországon kívül Marokkó, Chile, Algéria, Banglades, India, Dél-Korea. Chevrier atya boldoggá avatása folyamatban van.

   „Mivel Jézus Krisztus megragadott minket és elindított követése útján; mi- vel ő alázatos és szegény és a szegényeket helyezi első sorba; mivel ő minden ember Világossága és élete, az örömhír hirdetőiként akarunk élni. Hisszük, hogy az emberek mindennapi életük szívén találkozhatnak Istennel. Hisszük, hogy a társadalom peremére szorultaknak van mondanivalójuk a világ számá- ra. Hisszük, hogy a barátság, a közös küzdelem és a biztonság kockáztatása örömöt és reményt ébreszt. Jézus Krisztus szegénységének útját választjuk, mert ez a szabadság és a szeretet útja.”

A Prado Nővérei Életszabályából.

 

Imádság:

Istenünk, te Antal szolgádat arra hívtad, hogy a szegények felkarolásáról in- tézményesen gondoskodjék. Add, hogy kövessük példáját, aki téged fáradhatatlan buzgósággal tisztelt és a szegényeknek kifogyhatatlan szeretettel viselte gondját. A mi Urunk Jézus krisztus által.

 

      

BOLDOG FÉLIX MÉDA

klarissza (1378-1444)
Blažena Felix iz Mede

Milánóban a nemesi Meda családból származott. Szüleitől gazdag öröksé- get örökölt, de ő már ifjú korától az Istennek szentelt életet választotta. Örök- ségét a szegények javára szétosztotta, majd belépett a milánói Szent Orsolya klarissza zárdába. A Breviárium olvasmánya erényei közül kiemeli imádságos lelkületét (éjjel-nappal imádkozott), önsanyargatását, alázatát: akaratát telje- sen alávetette elöljárója akaratának. A gonosz lélek évekig zaklatta, különbö- ző ijesztő alakban jelent meg előtte, néha nagy üvöltözések és zaj közepette; többször meg is verte. Nem sikerült azonban őt megfélemlíteni, sem buzgó- ságától eltéríteni, sőt a támadások fokozták bátorságát s ellenállását. Amint ez várható volt, a nővérek - látva erényeit - apátnővé választották több alkalom- mal is. Mint elöljáró, a többiek szolgája akart lenni, s az alávaló munkákat ma- gának tartotta fenn. Minden kötelességének nagy lelkiismeretességgel igyeke- zett megfelelni. Szentségének híre messzire terjedt: Sokan keresték fel, hogy tanácsát, segítségét kérjék, elsősorban lelki ügyekben.

Bekapcsolódott abba a megújulási mozgalomba, mely a ferences férfi ág- gal párhozamosan a II. rendben is kibontakozott: visszatérni a Regula eredeti szigorúságához. Az itáliai megújulásnak egyik jelentős központja volt a milá- nói Szent Orsolya kolostor. Egyébként Sienai Szent Bernardin, az obszerváns mozgalom nagy apostola 1417-42-ig többször is járt Milánóban, egész bizto- san kapcsolatban állt a klarisszákkal. 1420-ban a mantuai hercegnő, Paola Malatesta, pápai megbízással Mantuában és Pesaroban klarissza zárdát alapí- tott (Corpus Domini néven), s ide a milánói klarisszáktól kért nővéreket, hogy e két helyen az eredeti Regula szerinti életet meghonosítsák. Milánóból a meg- újulás két fő képviselője ment el: Franceschina da Giussano* Mantuába, Fé- lix pedig Pesaroba több fogadalmas nővérrel. Félix anya itt négy évig irányítot- ta a nővéreket nagy okossággal s ferences szellemben. A milánói, mantuai és pesaroi reformkolostorok hatása kisugárzott más zárdákra is (Verona, Vicenza, Pádua, Ferrara). Félix anya 66 éves korában hunyt el Milánóban. Életében s halála után csodákkal tündökölt, egy pestis idején különösen tapasztalták se- gítségét. VII. Piusz pápa avatta boldoggá.

„Akit megválasztanak (elöljárónak), az fontolja meg, milyen terhet vett ma- gára, és ki előtt kell majd számot adnia a rábízott nyájról. Igyekezzék másokat inkább erényeivel és szent erkölcseivel kormányozni, semmint hivatalából fa- kadó hatalmával.”

 

Szent Klára Regulájából.

 

Imádság:

Istenünk, te Boldog Médát meghívtad arra, hogy a tökéletes szeretet útját járja, és így már ebben a világban a te országodat keresse. Add, hogy közben- járására a szeretet útján mi is örvendező szívvel előbbre juthassunk. Krisztus, a mi Urunk által.

SZENT Schäffer Anna

szűz, III. r. (1882-1925)
Sveta Anna Schäffer

Bajorországban, Mindelstettenben született. Apja asztalos és muzsikus volt, aki már 1896-ban meghalt. Édesanyja vidám, vallásos lelkületű asszony volt. Nagy szegénységben éltek, ezért Annának már 14 évesen el kellett szegődnie cselédnek. 18 éves korában Stammham községben egy erdészházban szol- gált, amikor mosás közben társa meggondolatlan tette következtében bele- esett egy forró lúggal telt katlanba. Súlyos égési sebeket szenvedett s ettől kezdve 25 éven át ágyhoz kötve betegeskedett. Ez idő alatt 30 fájdalmas és hosszadalmas műtéten esett át. Egy orvosnak az volt a véleménye, hogy meg- magyarázhatatlan, miért nem tudták őt meggyógyítani. Az Úr Jézus adott er- re vonatkozóan Annának felvilágosítást: „Én téged engesztelő áldozatnak vá- lasztottalak ki.” Szenvedéseit hősiesen, Isten iránti szeretetből viselte el. Fő erősítője az imádság és a mindennapi szentáldozás volt. Az Úr Jézus, a Szűz- anya és a szentek vigasztaló látomásokkal is erősítették. Szenvedéseit felaján- lotta az Anyaszentegyházért, a papokért, a bűnösökért s azokért, akik hozzá fordultak. Húszéves korában belépett Szent Ferenc III. rendjébe. Rendi védő- szentje Boldog Kreszcencia (2001 óta szent). 1910. okt. 4-én, Szent Ferenc ünnepén megkapta a szent sebhelyek (stigmák) karizmáját, de kérte az Úr Jé- zust, hogy a sebek ne legyenek láthatók. Csak néhány, hozzá közelálló személy tudott erről (plébánosa is). Néhány évvel később részesült az Úr Jézussal való misztikus nász kegyelmében. Péntekenként elragadtatott állapotban átélte az Úr Jézus szenvedéseit. Isten megengedte, hogy időnként a Sátán zaklatásait viselje. Látomásban megsejtette jövendő megdicsőülését (látomás a három sírról). Halála napján, 1925. okt. 4-én is megáldozott, ezzel teljesedett egy hő kívánsága. II. János Pál 1999. márc. 9-én avatta őt boldoggá.

Részlet Anna naplójából (a szentáldozásról):

„Amikor Jézussal egyesülök, boldog vagyok. És még ha a szenvedések át meg át is járják testemet, szívemben mégis olyan boldogságot érzek, amit el- mondani nem tudok. Ilyenkor nem cserélném el betegágyamat az egész világ minden gazdagságáért, nem cserélnék egy hercegnővel sem.”

 

Imádság:

Istenünk, te Boldog Annát meghívtad, hogy a szenvedés útján kövesse is- teni Mesterét, s az ő szenvedése jeleivel is kitüntetted. Add, hogy mindennapi keresztünket mi is készséggel hordozzuk, s ehhez erőt merítsünk az imából és az Oltáriszentség méltó vételéből. Krisztus, ami Urunk által.

 

 

 

Öt Sebről nev. SZENT MÁRIA FRANCISKA

szűz, III.r. (1715-1791)
Öt Sebről nev. SZENT MÁRIA FRANCISKA

     Anna Mária Róza Nápolyban született egy középosztályhoz tartozó családból. Anyja sokat szenvedett férje indulatos természete miatt. Szülése előtt aggodal- mak gyötörték, de a nápolyi ferences szent, János-József megnyugtatta, hogy leánya a szentség magas fokára fog eljutni. Valóban a kis Anna már négyéves korában feltűnően imádságos lelkületű volt s fogékony a hit igazságainak meg- ismerésére. Már hétévesen kérte lelkipásztorát, járulhasson a szentáldozáshoz, aki meggyőződve a leány átlagot felülmúló hitbeli tudásáról, meg is engedett neki. Napi áldozó lett. Segített szüleinek a házi munkában: testvérei között ő volt a legügyesebb a csipkeszövésben. S amikor 16 éves korában apjától meg- kérte lánya kezét egy gazdag ifjú, az apa készséggel meg is adta a beleegye- zést.

     De Anna Krisztust választotta Jegyeséül, s ellenállt. Az apa dühöngve ve- réssel akarta jobb belátásra bírni lányát, majd bezárta egy szobába s kenyéren és vízen tartotta. Anna mindezt próbának vette, melynek kiállása által bizonyít- ja hűségét isteni Jegyese iránt. A lelkipásztornak végre sikerült az apát jobb be- látásra bírni, s beleegyezett, hogy lánya a ferences III. rend ruháját öltse magá- ra, s otthon maradva szolgálja Istent szüzességben - ez akkoriban szokás volt. Ekkor vette fel az Öt Sebről nev. Mária Franciska nevet.

     A név előre jelezte szenvedéseit, melyeket részint vállalt életformája, részint a szenvedésre való kiválasztottsága miatt elviselt. Elragadtatásban gyakran vé- gigszenvedte Jézus kínjait, haláltusáját. Elnyerte a Szent Sebek adományát (stigmákat), prófétai és csodatevő képességet. Amint ez történni szokott, test- vérei csalással vádolták, sértegették, sokáig gyóntatója is gyanakodott és ke- ményen bánt vele. Később meggyőződött, hogy Isten műveli benne a rendkí- vüli dolgokat. Ő pedig Krisztus sebeiben talált menedéket. Amikor édesanyja meghalt, egy ferences III. rendi közösséghez csatlakozott. Amikor betegen ér- tesült apja haldoklásáról, kérte Istentől, fogadja el szenvedéseit apja haláltusá- ja helyett. Amikor VI. Piusz pápát megválasztották 1775-ben, látomásban tö- viskoronával látta - ez a pápa valóban sokat szenvedett Napóleon önkénye miatt.

     Megjövendölte a francia forradalom gyászos eseményeit, s kérte Istent, vegye őt magához, mielőtt azok bekövetkeznek. Így halt meg 1791-ben, okt. 6-án, a szent keresztet szorongatva és csókolva. Isten sok csodával dicsőítet- te meg halála után. IX. Piusz iktatta a szentek sorába 1869-ben.

 

 

Imádság:

Istenünk, te azt akartad, hogy Szent Mária Franciska szűz keresztrefeszített Szent Fiad képére alakuljon; érdemeiért és közbenjárására add meg nékünk, hogy mi is az ő képmása lehessünk itt a földön és vele együtt megdicsőüljünk a mennyekben.

A mi Urunk Jézus Krisztus által.

      

BOLDOG GUANELLA LAJOS

III r. (1842-1915)
Sveti Alojzije Luigi Guanella

   A 19. századbeli nagy három torinoi szenthez (Cafasso, Cottolengo, Don Bosco) csatlakozik negyediknek Boldog Guanella Lajos. Az előző háromhoz hasonlóan, mielőtt megalapította saját szerzeteskongregációját, tagja volt Szent Ferenc III. Rendjének. Szüleinek 13 gyermeke közül ő volt a kilencedik. A Como*-i egyházmegye egy kis falujában született. 1866-ban szentelték egy- házmegyés pappá. 1875-1878-ig Don Bosco társa és a szalézi közösség tag- ja volt, de amikor ideiglenes fogadalma lejárt, püspöke kérésére visszatért sa- ját egyházmegyéje szolgálatába, Comoba. Miután több helyen mint segédlelkész működött, Comoban megalapította a „Gondviselés Házai” elne- vezésű intézménye első házát. 1908-ban alapította meg a Szeretet Szolgái ne- vezetű saját szerzeteskongregációját. Szent Ferenc és annak III. rendje iránt megmaradt érdeklődése. Rövid Szent Ferenc életrajzot írt, ebben ismertette a

  1. Rendet s annak szerepét. Társ-alapítója lett egy szerzetesnői kongregáció- nak is, a Gondviselésről nevezett Szűz Mária Leányai kongregációnak. 1886- ban Comoba telepítette át a nővéreket s ezzel megszilárdította az intézményt.

Később Szent X. Piusz pápa buzdítására és anyagi támogatásával Rómában is alapított egy Gondviselés-házat, Szent Józsefnek, a haldoklók védőszentjé- nek tiszteletére (1902). Női szerzetét 1912-13-ban Chicagoban telepítette le. Washingtonban megcsodálta a ferences atyák kolostorát a Szentföld helyei- nek másolataival. Hazatérve Olaszországba, hasonló másolatokat épített Comoban a megnagyobbított Szent Szív templomban.

   

 

Életcélját így összegezte 1886-ban: „Össze akarom valahova gyűjteni az ár- vákat, aggokat, süketeket, a szellemi fogyatékosokat, a társadalom kivetettje- it. Lelki fiai és leányai ezeknek gondozását végzik a világ különböző részein. Lajos atya 1915. okt. 24-én halt meg 73 éves korában.

VI. Pál pápa 1964-ben, Guanella atya boldoggá avatásakor mondta: „Bosco Szent János az újonnan boldoggá avatottnak nagy barátja és tanítómestere volt. Az ő tanítása és példája segítette Guanella atyát szerzetalapító hivatásá- nak  kifejlesztésében.”

 

Imádság:

Istenünk, te Boldog Lajost arra indítottad, hogy több karitatív intézményt alapítson a szegények, fogyatékosok felkarolására. Ssgíts, hogy példáját kö- vetve gyakoroljuk az irgalmas szeretet tetteit, és eljussunk szentjeid közé, aki- ket egykor majd áldottnak nevezel.

A mi Urunk Jézus Krisztus által.

 

SZENT SZERAFIN Montegranaro-i

testvér kapucínus, misztikus (1540-1604)
Sveti Serafin iz Montegranara

   Montegranaro-i Szerafinnak (Szeráf) is nevezik, szülőfaluja után (Loretohoz közel). Apja kőműves. Anyja vallásos nevelésben részesítette. 16 éves korában egyszer bátyjával kőműves munkát végzett egy szomszédos faluban. A házi- gazda lánya, Ludovika a szentek életéből olvasott fel ebédidő alatt. Ebéd után a fiú megkérdezte Ludovikát: „Mit tegyünk, hogy elkerüljük az ítéleten a meg- szégyenülést? Nem jobb lenne legjobb elmenni remetének?” „Miért akarsz re- mete lenni? - mondta a lány. Vannak a közelben kapucinusok. Ott imádkoz- hatsz és vezekelhetsz.” Félix (ez volt a keresztneve) még többet is megtudott a lánytól a kapucinusokról. El is határozta, hogy közéjük megy. Hamarosan fel is vették. Legnagyobb keresztje az volt, hogy a munkák végzésében lassú és ügyetlen volt.

   Emiatt házfőnöke sokat korholta, büntette. Egyszer már ereje is elhagyta, elcsüggedt. Az Oltáriszentség elé borulva kérte az Úr Jézus segítsé- gét. Az Úrtó1 ezt a feleletet hallotta: „Miért zúgolódsz a szenvedés miatt? Jól tudom, mi ér téged, semmi sem történik akaratom ellenére. Ha kedvemet akarod keresni és szolgálni akarsz nekem, tagadd meg magad. Gyakorold a türelmet és járd a kereszt útját. Minden előttem kedves léleknek az útját erre az útra irányítom. Ez a királyi út, ezen az úton a kegyelem kísér.” E szavak után újult erővel viselte a megpróbáltatásokat: így hamarosan nagy tökéletességre jutott. Az éjszaka legnagyobb részét imában töltötte. A kertben külön helyen termelt növényeket a szegények számára. S az ő földje sokkal bővebben ter- mett, mint a kert többi része. Sok beteg gyógyulását is kiimádkozta.

   Szerafint kereszttel és szentolvasóval ábrázolják, mert különös módon tisztelte a szen- vedő Jézust és a Szűzanyát. A madarakkal, más állatokkal oly bizalmas vi- szonyban volt, mint szeráfi atyja. Utolsó éveiben már csodatevő szentként tisz- telték mindenütt. Egyik kolostorból a másikba helyezték, mert a hozzá tóduló emberek felborították a kolostor rendjét. Utolsó helye Ascoli* volt, itt halt meg szent halállal. XIII. Kelemen pápa 1767-ben avatta szentté

A pápa szenttéavatási bullája írja:

„Minden aranynál, ezüstnél, országnál és királyi széknél értékesebb az a böl- csesség, amely a mulandó dolgok megvetésére tanít... Közli ez magát a leg- különbözőbb tehetségűekkel, és gazdagon szórja mennyei kincseit mindenki- re. Időnként mégis bőségesebben árad ki a tudatlanokra, hogy a világ tudományától felfuvalkodott bölcseket megszégyenítse.”

 

Imádság:

Istenünk, te Szent Szerafint Szentlelked sok ajándékával elhalmozva Krisz- tus gazdagságának csodálatos tanújaként adtad nekünk. Add, hogy közben- járására növekedjünk a te ismeretedben és az evangélium igazságaihoz hűen éljünk.

A mi Urunk Jézus Krisztus által, Ammen'

 

 

BOLDOG BIALAI HONORÁT

kapucinus (1829-1916)
Blaženi Honorat Kozminski

   Eredeti nevén Kozminski Vencel Biala-ban született. A tehetséges fiú Varsó- ban építész-technikai szakközépiskolában tanult, közben a környezet, társak, tanárok befolyására hite meggyengült. 17 éves korában összeesküvés vádjá- val a cári orosz hatóság börtönbe vetette. Helyzete elég kilátástalan volt. Ha- lálos ítélet várt rá. Tífuszban is megbetegedett. Ilyen állapotban három héten át Isten ellen lázadt, megtagadta hitét, káromolta Istent. Édesanyja naponta járt a várbörtönbe, hogy fia után érdeklődjön, s mindennap a közelben lévő pálos templomban a Chestochowa-i Szűzanya-kép előtt imádkozott fia szaba- dulásáért. A két édesanya (a Bold. Szűz és anyja) imájára bekövetkezett előbb gyógyulása és megtérése, 1846. aug. 15-én, majd szabadulása „csodálatos módon” 1847. márc. 27-én.

   Utána új életet kezdett. Befejezte tanulmányait, majd egy szentgyónása után, melyet a varsói kapucinus templomban végzett, elhatározta, kapucinus lesz. Édesanyja és rokonai le akarták szándékáról be- szélni, de ő határozott maradt. 1848. dec. 21-én megkezdte a novíciátust, ek- kor kapta a Honorát nevet. Felszentelése (1852) után Varsóban működött 11 évig igen eredményesen, közben tartományi titkár is volt 10 évig. Felvirágoz- tatta a ferences III. rendet, 1857-ben megalapította a Feliciána Nővérek Kong- regációját, keresett szónok és gyóntató volt. A lengyel felkelés leverése után, 1864-ben, minthogy a cári uralom a papokat és szerzeteseket tartotta a felke- lés fő mozgatóinak, sok kolostort megszűntetett, Honorát atyát pedig Zakroczimba száműzte.

   Itt 28 évet töltött és csak a gyóntatást engedték meg neki. Így viszont sok buzgó lelket tudott vezetni, s rajtuk keresztül titokban 26 vallásos kongregációt, közösséget tudott megszervezni. Ezután Nowe Miasto- ba került, ahol 24 évet töltött. Haldokolva mondotta a körülállóknak: „Atyák, nem is tudjátok, hogy köztetek volt egy nagy bűnös. Fiatal koromban megta- gadtam Istent.” II. János Pál 1988-ban avatta boldoggá.

   

   Boldog Honorát tanúsága Szent Ferencről:

„Már a rendbe való belépésemkor nagy tisztelettel voltam Szeráfi Szent Fe- renc atyám iránt. Később, amint életét, erényeit, lelkületét jobban megismer- tem, legkedvesebb szent lett számomra. Egyetlen kívánságom, hogy őt töké- letesen követhessem, és Reguláját hűségesen megtartsam.”

Imádság:

 Istenünk, te Boldog Honorát áldozópapnak megadtad a gyöngéd szeretet lelkületét az emberek iránt, hogy a veled való kiengesztelődésre vezesse őket. Közbenjárására add meg nekünk, hogy megízleljük a te bocsánatod édessé- gét és tökéletes szeretetben egyesüljünk veled.

A mi Urunk Jézus által.

 

Pages