You are here

Sveci, blaženi i sluge Božije

pl. 2020.04.10.
pl. 2020.04.10.

Bolognai BOLDOG MÁRK

Bologna, 1405 - Piacenza, 1479.április 10.
Blaženi Marko Fantuzzi Bolonjski

   Bologna egyik legszebb palotájában jött a világra Márk, mint a nemes szenátornak, Fantuzzinak fia. A tehetséges ifjú kitűnő eredménnyel elvégezte szülővárosában az egyetemet, filozófiai és jogi doktorátussal. Ekkor, 26 évesen azonban belépett a Ferenc-rendbe. A szerzetesi életbe szentéletű bolognai rendtársa, Primadozzi Jakab vezette be, a teológiát pedig Sienai Szent Bernardintól tanulta. Így természetes, hogy az obszerváns mozgalom lelkes hívévé vált. Kiváló képességei és erényei miatt csakhamar házfőnök, majd a bolognai rendtartomány provinciálisa lett.
Ezután háromízben (1452, 1464 és 1472-ben) három-három évre megválasztották az itáliai obszervánsok vikárius generálisává, azaz rendfőnökévé.

   Szorgalmasan őrködött a szabályok betartásán, kerülte a túlzást és az indokolatlan szigort. Egyik káptalanon valaki javasolta a rendben a hústilalom bevezetését. Márk ellenállt: ez ellenkezik az evangéliummal is, és Szent Ferenc rendelkezésével is. Tudással és ékesszólással felvértezve bejárta szinte egész Itáliát, aztán Apuliát, Dalmáciát, Isztriát, mindenhol küzdve a tévtanok és vétkek ellen; saját példáján igyekezett megmutatni az igazi szeretetet és a béketűrést. III. Kalliszt pápa felhívására szívvel lélekkel részt vett a törökök elleni keresztes hadak toborzásában (1455). II. Pál pápa bíborossá akarta kinevezni, de ő állhatatosan elhárította magától a nagy rangot. Hivatalának lejártakor nagy alázattal könnyek közt vallotta be rendtársai előtt azokat a hibáit, melyeket mások ugyan nem vettek észre, ő azonban igen. Még 74 évesen is megtartotta a nagyböjti beszédeket Piacenzában. Ekkor belázasodott. Kérte a Piacenza közelében lévõ, Názáret nevű kolostor gvárdiánját, méltatlansága ellenére engedje, hogy kolostorában halhasson meg. Itt halt meg szent halállal. Évszázados tiszteletét IX. Piusz pápa hagyta jóvá. 

   1472-ben IV. Szixtusz megpróbálta egyesíteni az obszervánsokat a konventuálisokkal, de úgy, hogy az obszervánsok a konventuális miniszterek 
fennhatósága alá kerültek volna és a konventuálisok megtartották volna eddigi kedvezményeiket. Mikor Márk látta, hogy szavai eredménytelenek, a pápa elé vetette a Regulát e szavakkal: „Szent Ferenc Atyánk! Te magad védd meg Reguládat, mert én szerencsétlen, nem megyek semmire!” És sírva elhagyta az üléstermet.

   A pápát annyira meghatotta a jelenet, hogy elállt egyesítési szándékától, és attól kezdve sokkal megértőbb volt az obszervánsokkal. 

 

Imádság: 

Istenünk, te Boldog Márkot az igehirdetésben kiválóvá s Szent Ferenc rendje 
fegyelmének buzgó őrévé tetted. Add, hogy hitünk megvallásában mi is állhatatosak legyünk mindhalálig, s a mennyei koronát elnyerjük.

A mi Urunk Jézus Krisztus által. 
 

Chiavassoi Boldog Angelo Carletti

1411-1495 április 11
Blaženi Angelo Carletti iz Chiavasso-a

   A Torino melletti Chiavasso városban született nemesi családból. Édesanyja a szenvedo Úr Jézus iránti szeretetet már gyermekkorában szívébe csöpögtette. Éjszakánként fiát a feszület elott térdelve találta. Ifjúkorában a bolognai egyetemen a polgári és egyházjogi doktorátust szerezte meg; a montserrati hercegségben szenátori rangot nyert. De ot magasabb eszmék vonzották. Talán a környéken nagy hatással muködo ferences népmiszszionáriusok (Sienai Bernardin) hatására kb. 30 éves korában letette összes hivatalát és Genuában* ferences lett. Az alázatosság, engedelmesség, szegénység és szívtisztaság erényein kívül égo buzgóság töltötte el a lelkek üdve iránt, s természetesen megmaradt benne szenvedo Úr Jézus iránti és a Mária iránti tisztelet.

   Mint igehirdeto nagy hatással volt mindazokra, akik hallgatták. Károly savoyai* herceg gyóntatójának választotta. A gyóntatók számára nagyon hasznos könyvet adott ki Lelkiismereti esetek címen, mely 45 év alatt 31 kiadást ért el. Apostoli útjain gondja volt a szegényekre is, számukra gyujtést rendezett s támogatta a Montes Pietatis intézményt. Kiváló érdemei és erényei miatt megválasztották a genuai tartományban provinciálisnak, majd négyízben obszerváns vikárius generálisnak (1470-1493-ig). A pápák is megbecsülték s több esetben megbízást adtak neki, így IV. Szixtus 1480-ban a törökveszély elhárítására pápai követnek nevezte ki.
   1480-ban ugyanis a törökök elfoglalták Itália déli részén Otrantót s a 24 ezernyi lakosságból 12 ezret hánytak kardélre, a többit elhurcolták rabszolgának. A pápa felhívásának a fejedelmek nem tettek eleget, csak a ferencesek álltak a pápa mellé. Bejárták egész Itáliát, kereszteseket toboroztak, könyörgo körmeneteket rendeztek. 1481. jún. elején hír jött II. Mohamed szultán haláláról. Erre jún. végén a pápa költségén felszerelt 34 hajó, katonákkal elindult Otrantó felé s szept. 10-én azt visszafoglalta. Így a veszély egyenlore elhárult.
1291-ben VIII. Ince pápa a már 80 éves Angeluszt bízta meg, hogy apostoli nunciusként a Piemont és Savoya hegyei közé fészkelodött valdi eretnekeket megtérítse.

   Az idos atya a küldetést eredménnyel teljesítette. 82 évesen lemondott összes hivataláról és a csendes cuneoi* kolostorba (Torinotól délre) vonult vissza, ott is halt meg 84 éves korában. Teste a cuneoi ferences templomban épségben megmaradt és nagy tiszteletnek örvend. Tiszteletét XIV.
Benedek pápa hagyta jóvá.

Halála elott mondta: „Hálát adok neked, Istenem, hogy alattvalóimmal sohasem bántam keményen, hanem türelemmel viseltem el hibáikat: így sokkal több jót tudtam tenni, mintha türelmetlen szigorúsággal léptem volna fel.”

Imádság:
Istenünk, te Boldog Angeluszt lelki erovel ruháztad fel, hogy megküzdjön az Egyház ellenségeivel. Érdemeiért és közbenjárására add meg nekünk, hogy minden ellenséges cselvetést kivédjünk és tartós békének örvendjünk.

Krisztus, a mi Urunk által.

 

BOLDOG WARD ( Webster ) VILMOS

vértanú, III. r. (1560-1641)
Blaženi Vilijem Ward ( Webster )
   Vilmos, másik néven Webster protestáns családból származott és Thornby helységben született. Fiatal tanító volt, amikor egy katolikus barátjával Spanyolországba utazott, ahol katolikussá lett. Angliába visszatérve sikerült a katolikus hitnek megnyernie édesanyját. Katolikus hite megvallásáért egy ideig börtönben volt, majd kiszabadulva Belgiumban megkezdte teológiai tanulmányait. Pár hónap múlva Skóciába hajózott, ahol börtönbe vetették. Három év múlva szabadult, ekkor titokban London környékén fejtett ki lelkipásztori tevékenységet 30 évig.
   Közben többször vetették börtönbe vagy számuzték. Ward atyát szentéletu papként ismerték, aki kitunt bunbánó lelkületével és a szegényekrol való gondoskodásával. Egy rosszindulatú besúgó feljelentette. Ekkor halálra ítélték: akasztásra és felnégyelésre. Az ítéletet 1641. júl. 15-én hajtották végre. Az idos pap utolsó szavai ezek voltak: „Jézus, Jézus, Jézus, fogadd be lelkemet!” Azt, hogy Ward atya tagja volt a Ferences III. rendnek, egy korabeli ferencestol, Angelus pátertol tudjuk, aki ezeket írja Certamen Seraphicum c. 1649-ben kiadott könyvében: „Ward atya a tiszteletreméltó világi papsághoz tartozott, de akit én joggal nevezhetek rendtársamnak, mivel testén viselte Szent Ferenc kordáját, amikor az akasztófán függött.” XI. Piusz pápa 1929-ben 136 angliai vértanút avatott boldoggá, köztük Ward Vilmos atyát is.
 
„Az igazak lelke Isten kezében van, a gyötrelem nem érheti oket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek. Ok azonban békességben vannak… Mert Isten próbára tette és magához méltónak találta oket.” (Bölcs 3.)
Imádság:
Urunk, Istenünk, támogasson minket Boldog Vilmos vértanú közbenjáró imája, és adjon erot, hogy Fiad evangéliumához és katolikus hitünkhöz huségesen ragaszkodjunk.
A mi Urunk Jézus Krisztus által.
 

 

Citta di Castelloi Boldog Margit

Metola, 1287 - Città di Castello, 1320. április 13.
Blažena Margareta iz Castella

 Citta di Castelloi Boldog Margit Istennek szentelt szűz

   Születésétől fogva vak volt, de Isten rendkívül világos értelemmel és mély hittel ajándékozta meg, ily módon számtalan ember tanácsadója és vigasztalója lett.

   Margit az itáliai Cittá di Castellóban született 1287-ben. Születésétől fogva vak volt, ezért szülei gyerekkorában magára hagyták, de ő Istenbe vetette bizalmát. Harmadrendi domonkos nővér lett. Látogatta a börtönben sínylődőket, segítette a betegeket, vigasztalta a haldoklókat, mindenkinek segítségére volt. Bensőleg elárasztotta Krisztus fénye, akinek megtestesülése misztériumát mély átéléssel tisztelte. Isten világos értelemmel és a szemlélődés adományával ajándékozta meg. Keresztjét mindig zokszó nélkül hordozta. Hálát adott Istennek azért az égbe vezető útért, amelyet a szenvedés által készített számára.

   Harminchárom éves korában, 1320-ban halt meg. Amikor sírját 1558-ban, több mint kétszáz év múlva felnyitották, holttestét romlatlanul épnek találták. X. Kelemen pápa 1675. április 6-án engedélyezte a róla mondott szentmisét és zsolozsmát.

 

     

Szent Lidvina

Schiedam (Hollandia), 1380.március 18. - ivi, 1433. április 14.
Sveta Lindvina

   Amikor Lidvina 1380. március 18-án, virágvasárnap Rotterdamtól nem messze, egy Maas melletti halászvároskában megszületett, a plébániatemplomban éppen a Máté szerinti szenvedéstörténetet énekelték. Ezt a körülményt később úgy értelmezték, mint Lidvina életének előjelét, mert harmincnyolc éven át a betegágyához volt szegezve, és magát tökéletesen átadva Isten akaratának teljesen feloldódott jegyesének, Krisztusnak szenvedésében. Ezáltal kiegészítette a testében, ami hiányzik még Krisztus szenvedéséből.

   Lidvina, kilenc gyermek közül az egyedüli leány, egyszerű szülői házból származott. A vidám gyermeknek sok volt a barátnője, s az ifjak szeme csodálattal függött rendkívüli szépségén.

   Amikor szülei szándéka szerint odáig jutott, hogy házasságra készüljön, Lidvina értésükre adta, hogy egyáltalán nem gondol a házasságra, és ha akarata ellenére mégis rá akarják kényszeríteni, kérni fogja Istent, vegye el szépségét, testét pedig torzítsa el, hogy egyetlen kérője se akadjon. Szülei erre felhagytak minden további sürgetéssel, Lidvina pedig mindinkább magába vonult.

   1395--96 telén egy hosszadalmas betegség nagyon legyengítette. Egészsége alig állt némiképpen helyre, amikor 1396. február 2-án néhány barátnője meghívta, hogy tartson velük a jégre. Elesett és eltört egy bordája. Ettől a naptól kezdve nem tudott többé lábra állni. Az orvosok hiába próbálták a seb körül képződött daganatot eltávolítani, állapota egyre rosszabbodott. Az akkori idők egyik leghíresebb orvosa, Godfried Sonderdanck megvallotta, hogy a földi tudásnak el kell némulnia Istennek itt megnyilvánuló kezével szemben. Lidvina rémes kínokat szenvedett. Teste fokozatosan rothadni kezdett; környezete számára csakhamar az undor s még inkább a részvét tárgya lett. Testén mindenfelé daganatok és nyílt sebek képződtek; jobb szemére megvakult.

   A betegség önmagában nem üdvözít. Minden azon múlik, hogyan viseli el az ember a betegséget. Lidvinának is meg kellett ezt tanulnia. Gyóntatóatyja, Jan Pot rávezette: gyakorolja, hogy türelmesen viselje el szenvedését, akaratát egyesítse Isten akaratával, és szemlélje Krisztus szenvedését. Lassanként megtanulta, hogy teljesen átengedje magát Isten akaratának. Krisztus szenvedésének szemlélése lett mindennapos foglalatossága: olyan szorosan kapcsolódott az Ő szenvedéséhez, hogy felismerte: már nem ő szenved, hanem Krisztus szenved benne.

   Az Úr segítsége nélkül lehetetlen lett volna kiállnia a szenvedésnek ezt a harmincnyolc évét. Arról tudósítanak, hogy csodás módon gyakran részesült mennyei vigasztalásban. Megjelent neki az őrangyala, a Szűzanya és jegyese, Krisztus is, aki megajándékozta sebhelyeivel, s ezzel még inkább szenvedése részesévé tette.

   Hosszú keresztútján testi fájdalmaihoz lelki kínok is járultak: saját plébánosa nem akarta elismerni kiválasztottságát, látogatóit, akik egyre többen özönlöttek betegágyához, gyakran csak a kíváncsiság vezette, megterhelték a betegségére és életére vonatkozó tapintatlan kérdésekkel. -- Sokak vezetője és tanácsadója lett. Papok és világiak, előkelő és egyszerű emberek, városiak és falusiak, sőt a határokon messzi túlról is érkeztek, segítséget és támogatást kértek tőle lelki és anyagi szükségleteikben. Elrejtett dolgokat nyilvánított ki, feltárta a jövőt, és kíméletlenül ráirányította a figyelmet látogatói lelki állapotára. Mindenkin segített, és mindenki megváltozva távozott tőle.

   Saját titkának, szenvedésének legmélyebb jelentése rejtve marad számunkra. Szenvedésének hatékonyságát, a külsőleg látható sikert nem lehet határozottan kimutatni, de tudjuk, hogy Isten gyakran választ ki embereket, akik szenvednek és engesztelnek mások helyett, másokért. Nem merészelhetjük azt állítani, hogy szenvedésük kevésbé jelentős, szentségük kevésbé nagy, mint az Egyház ama ,,nagyjaié'', akik külső sikereket tudtak felmutatni.

   Lidvina a nyugati egyházszakadás idején élt, olyan korban, amelyben két, sőt három ember is versengett a pápai méltóságért. Másfajta rosszként jelentkezett azután az Egyházban Wyclif és Husz tévtana: hitviták és vallásháborúk osztották meg a kereszténységet. Mindehhez járultak a növekvő világi kedvtelések, az erkölcsi romlottság és a vallási életnek a népesség minden rétegében -- a papságban éppúgy, mint a világiak körében -- tapasztalható elernyedése. Lidvinának talán a Krisztus misztikus testében jelentkező mindeme gonoszságért kellett saját testében vezekelnie.

   Betegsége harmincnyolcadik évében halt meg, 1433. április 14-én. Akinek az élete Krisztus szenvedésének jegyében állott, húsvét hetében mehetett be az örök boldogságba.

   Lidvina tiszteletét, amely Hollandiában már a halála után megkezdődött, az Egyház 1890. március 14-én hivatalosan is megerősítette.

    

SOUBIROUS SZENT BERNADETT

A lourdes-i látnok (1844. - 1879.)
Sveta Bernardica Soubirus

 

   Soubirous Marie-Bernard, vagy ahogy otthon hívták kiskorától kezdve, Bernadett, a hat testvér között a legidősebb. Szülei molnárok voltak és a legnagyobb szegénységben éltek. Bernadett beteges gyermek volt. A korábban börtönként használt nedves, hideg lakás nem használt gyenge egészségének, sőt, minden jel arra mutat, hogy haláláig tartó asztmáját is ennek köszönhette. 1854-ben a kolerajárvány idején is megbetegedett, és sokáig tartott, amíg ismét erőre kapott.

   Bernadettnek 1858. február 11. és július 16. között a Lourdes melletti Massabielle-barlangban tizennyolc látomása volt. Elragadtatásba esett, s egy ismeretlen ,,Hölgy'' ezeket mondta a tizennégy éves kislánynak: ,,Imádkozz a bűnösökért!'' -- ,,Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!'' -- ,,Mondd meg a papoknak, azt akarom, hogy itt kápolnát építsenek nekem.'' -- ,,Körmenetben jöjjetek ide.'' -- ,,Menj, igyál a forrásból, és mosdj meg a vizében!'' Ez utóbbi fölszólításra a kis látnok kezével kaparni kezdett a barlang alján, és fölfakadt egy forrás, amely ma is ontja magából a vizet.

   A barlangnál történt jelenések és a forrásnál egymást követő gyógyulások a hívő és a hitetlen világot egyaránt megmozgatták. A papság eleinte határozottan elutasította, hogy foglalkozzék az üggyel, sőt, egyenesen ellenségesen fogadták a híreket. A ,,Hölgy'' nem jelent meg mindig, amikor Bernadett várta, de amikor megjelent, elragadtatásában természetfelettien megszépült a kislány, tisztaság és megilletődöttség sugárzott belőle, annyira, hogy a szemlélők között még a legkeményebb szívűek szemébe is könnyek szöktek. A látomások idején a Bernadett köré gyűlt tömegben semmi nyoma nem volt a hisztériának vagy más szokásos zűrzavarnak. Az 1858. július 16-i jelenés után Bernadett nem látta többé a Szűzanyát, aki megígérte neki, hogy boldoggá teszi, de nem itt a földön.

   A jelenések utáni években Bernadettnek sokat kellett szenvednie. Sokan úgy vélték, kötelességük kivallatni a látnokot, hogy leleplezzék a hazugságot. Volt, akit ellenséges szándék vezetett, volt, akit a puszta kíváncsiság. Kérdezték, vádolták, csapdákat állítottak eléje, Bernadett pedig mindig ugyanazzal a nyílt egyszerűséggel és őszinteséggel válaszolt. Nem díszítette, nem bővítette elbeszélését. Menekült mindentől, ami fölhívhatta rá a figyelmet, és soha senkitől egy fillért sem fogadott el, még családja javára sem, pedig ugyancsak szükségük lett volna rá. Soha nem vesztette el a türelmét, jóllehet gyötrelem volt számára mindig készen állni a látogatók fogadására és napjában hússzor is megszakítani mindennapi munkáját. Türelemmel fogadott mindenkit, és válaszolt az őszinte érdeklődők és gonosz kíváncsiskodók kérdéseire egyaránt.

   Legnagyobb vágya az volt, hogy eltűnhessen a világ szeme elől. Végre 1868-ban fölvételt nyert a nevers-i Iskola- és Szeretet-Nővérek közé. Belépését egy ideig betegsége késleltette. Novícia idejét Isten iskolájaként járta végig. A kolostorban ugyanis szembetalálta magát egy olyan novíciamesternővel, aki ismét sok szenvedést okozott neki. Bernadett nem illett bele a lelki élet megszokott sémái egyikébe sem, nem csoda tehát, hogy mindenütt értetlenkedéssel találkozott. A mesternő és a főnöknő egyaránt attól félt, hogy Bernadettet kevéllyé és beképzeltté teszik a jelenések. Ezért úgy gondolták, minden alkalmat meg kell ragadniuk, hogy megalázzák -- mintha Isten nem gondoskodott volna választottja alázatának gyarapításáról a belső megvilágosodások révén.

   E belső, isteni világosságnál ismerte föl Bernadett az igazságot, mely teljesen áthatotta: az ember semmi, semmire nem képes, semmije nincs, ami ne Isten ajándéka volna és nem a kegyelem műve lenne az emberben. Ezért készséggel fogadott minden megalázást, s mindenben és minden mögött Isten akaratát látta. Figyelmeztetésként jegyezhette föl magának: ,,Ha erősödik a vihar, emlékezni akarok Urunk szavára: ťNe félj, Én vagyok!Ť Ha elöljáróim vagy társaim megaláznak, nyomban hálát akarok adni érte az Úrnak, és szívesen veszem a bántó szót, hogy egy lépéssel közelebb kerülhessek Istenhez.''

Az egyik napon megmutatták neki annak a barlangnak a mását, ,,amely az ő mennyországa volt'', ahol a Hölgyet láthatta, ,,aki oly szép, hogy az ember szívesen meghalna, hogy ismét láthassa''. Egy nővértársa szent irigységgel figyelte. Bernadett hirtelen odafordult hozzá, és megkérdezte: Mit csinál az ember a söprűvel? -- Micsoda kérdés! Az ember fogja seprűt, és seper vele. -- És aztán? -- Aztán visszateszi a helyére. -- Hol van a helye? -- Hát az ajtó mögött, a sarokban! -- Látod, ez az én sorsom -- mondta az egykori látnok. -- A Szent Szűz dolgozott velem, aztán a sarokba állított. Ott az én helyem, és boldog vagyok, ha ott maradhatok.''

   Bernadett a kolostorban is sokat betegeskedett. Ha nem volt ágyhoz kötve, akkor a betegszobában szolgálta testvéreit. A háziorvos -- higgadt, békés természete és jóságos lelkülete miatt -- a legjobb véleménnyel volt róla. Légszomja haláláig kísérte. Tüdővérzések és egyéb komplikációk léptek föl, s különösen nagy kínokat okozott jobb térdének gyulladása.

   1879. április 16-án halt meg Nevers-ben. Utolsó szavai ezek voltak: ,,Szentséges Szűz Mária, Isten Anyja, imádkozz értem, szegény bűnösért!''. A teste nem látott romlást, ma is épen őrzik. 1925-ben boldoggá, 1933-ban szentté avatták.

   Magyarul is olvasható René Laurentin: Bernadett élete (ford. Sinkó Ferenc. Szent István Társulat, 1983) c. könyve, melyben teljes tárgyilagossággal állítja elénk a szerző a szent életének írásban dokumentált eseményeit. Egy kis részlet a könyvből:

A tizenhetedik jelenés (1858. április 7.):

   Április 6-án, húsvét keddjén Bernadett újból érzi a vonzódást a barlang felé. Vesperás után belép a gyóntatószékbe. A segédsekrestyésnő meglátja. Megsejt valamit, és titoktartás terhe alatt megsúgja néhány barátnőjének. A hír futótűzként terjed el. Bernadett barátai nyugtalankodnak. Az ügyész az elmúlt héten négy órán át faggatta őt, és megtiltotta neki, hogy visszamenjen a barlanghoz. A vesperás előtt Bernadett átment a barlangnál meggyógyult Blazyhoz, Adé régi polgármesteréhez, aki látni akarta őt. A Blazy-fiú fölajánlja neki, hogy homokfutójában hazaviszi. Ez a látogatás egy gondviselésszerű bizonyítékot eredményez.

   Másnap reggel, húsvét szerdáján virradat előtt a barlangnál van. Több száz ember várakozik már. Hamarosan ezren lesznek.

   Bernadett már elragadtatásban van, lenyűgöző csend veszi körül. De mi az a zaj a tömeg szélén? Nehéz léptek, parancsoló hang, egyre közelebb a helyhez, ahová mindenki áhítozik: ,,Adjanak utat!''. Dozous doktor az. Már régóta szerette volna megvizsgálni az extázist. Az orvos egyúttal a tűzoltók parancsnoka is, megbízza tehát egy ,,emberét'', Martin Tarbčst, hogy menjen előtte. Utat tör a tömegben, amelyből tiltakozó megjegyzések csattannak föl, annál is inkább, mert a kalapját, a barlangnál kialakult tisztelet szabályai ellenére a fején hagyja. Meggyőződése ellenére teszi: ,,Nem ellenségként jövök, hanem a tudomány nevében. Szaladtam (egy pillanatra fölfedi verejtékcseppekkel harmatozó, csupasz koponyáját, amely megcsillan a gyertyalángok fényében), és nem tehetem ki magam a huzatnak. Én vagyok az egyetlen, aki megállapíthatom, valóban vallási jelenség-e az, ami itt végbemegy, engedjék, hogy tanulmányozhassam.''

   Törölgeti magát, nyugtalan, hogy a huzat megárt neki. Figyelmét azonban máris leköti a szokatlan jelenség, és minden másról megfeledkezik. Bernadett ezen a napon egy földre támasztott, hosszú gyertyát tart, melyet előző napi vendéglátója, Blazy adott neki. Hogy védje a lángot a széltől, két kezét fölcsúsztatja végig a gyertyaszálon, amelyet két tenyerével szorongat. És a lángoló kanócot úgy veszi körül két keze feje, mintha egy kagyló két héja volna. Félig nyitott ujjai között a láng megvilágítja behajlított tenyereit.

   ,,De hiszen megégeti magát!'' -- kiabálnak a tömegben. ,,Hagyják!'' -- kiált vissza Dozous. Nem hisz a szemének. Az elragadtatás végeztével megvizsgálja a látó lány két kezét, aki sehogyan sem érti, mit keres rajta a doktor.

   ,,Semmi nyoma sincs rajta!'' -- jelenti ki az orvos. A hit egy csapásra meghódítja őt. Robbanékony szertelenségével, amely jellemző vonása, hirdeti a csodát a kávéházban, az egész városban és még a rendőrbiztos előtt is, aki lopva jegyzi föl noteszébe lelkendező megnyilatkozásait: ,,Az én szememben természetfölötti tény, látni Bernadettet térdelni a barlang előtt, extázisban, amint egy égő gyertyát tart, és két kezével védi a lángot, és semmi jelét sem látni, hogy érezné: kezei érintik a lángot. Megvizsgáltam a kezeit. A legkisebb nyoma sincs rajtuk az égésnek!''

,

   Imádkozzál érettünk, Szent Bernadett szűz!

Hogy méltók lehessünk a Krisztus ígéreteire. Üdvözlégy, szent Bernadett, a szeplőtelenül fogantatott Szűz drága követe.

   Téged választott ki az Isten Anyja arra, hogy a szeplőtelen fogantatás titkát az emberek szívébe jobban belevésse.

   A te lelkedet találta elég szépnek és tisztának arra, hogy üzenetét veled juttassa el minden emberhez. Boldogan áldunk téged ezért a szolgálatodért és kitüntetésedért.

   Mi is a szeplőtelen fogantatás buzgó tisztelői akarunk lenni. Kihez mennénk segítségért és közbenjárásért nagyobb bizalommal, mint hozzád, szeplőtelen Anyánk választott leányához!

   Szólj értünk égi Anyánk fölséges trónjánál. Esdd ki nekünk a Szűzanyánk iránti szeretetet, vezérelj igaz bűnbánatra és Szűz Mária követésére.

   Mutasd meg, hogyan lehetünk mennyei Anyánk hűséges gyermekei, s hogyan harcoljunk lelkünk tisztaságáért és örök üdvösségéért.

Ámen.  

Labré Szent BENEDEK-JÓZSEF

zarándok, kordaviselõ

A franciaországi Amettes* községben született. A 15 gyermek közül õ volt a legidõsebb. Szelid, engedelmes, magánykedvelõ fiú volt. Egy pap nagybátyja papnak szánta, de Benedek nem tudott megbírkózni a tanulmányokkal. Azt is
tudta, neki nem ez a hivatása. Hallott a trappistákról, úgy érezte, közéjük áll, ez neki való élet. Próbálkozása azonban sikertelen lett. 22 éves koráig több szerzetesrendbe is jelentkezett. A trappistákon kívül a karthauziaknál, cisztercieknél. Volt, ahol gyenge egészsége miatt nem vették fel, volt eset, hogy néhány hónapot a szerzetben töltött, de kétségek gyötörték hivatása felõl, s önként távozott. Végre egy pap tanácsára vándoréletet kezdett. Ebben Szent Elek példája is vonzotta. 13 éven át felkereste a legnevesebb zarándokhelyeket, közben amire szüksége volt, úgy koldulta össze. Sokat imádkozott, keményen böjtölt, nem volt hova lehajtsa fejét. Ilyen módon visszanyerte lelke békéjét, úgy érezte, ez az õ hivatása, melyre õt Isten kegyelme ösztönzi. Bejárta Svájcot, Németországot, volt Compostellában. Róma és a Mária-kegyhelyek különösen kedvelt úticéljai voltak. Loretoban többször megfordult.
 

   

Megilleti a „Máriatisztelet szentje” cím. Mély áhítattal volt az Oltáriszentség iránt. Mindenütt megjelent, ahol arról hallott, hogy 40 órás szentségimádást tartanak. Úgy szokták ábrázolni, hogy koldusruhában, mellén összetett kezekkel szemét a szentségházra függeszti. Hihetetlenül primitív életkörülmények között élt. Rómában éjszakára leginkább a Kolosszeum egyik falmélyedésében talált szállást, akárcsak a többi hajléktalan. Ilyen körülmények között a 13 éves zarándoklás nagyon megviselte szervezetét. 35 éves korában betegen is látogatta a római templomokat, míg egyszer a Madonna dei Monti templom elõtt összeesett. Egy ismerõse bevitte házába, ahol részesült a betegek kenetében s még aznap este be is fejezte életét. Másnap Róma utcáin a gyerekek azt kiabálták: „Meghalt a szent!” Ott temették el a Medonna dei Monti templom fõoltáránál. S az addig nem ismert koldus sírja az imameghallgatások, gyógyulások színhelye lett.
   1859-ben boldoggá, 1883-ban szentté avatták. Szent Ferenc rendje a kordaviselõk közt tartja számon és tiszteli. A kordaviselõk ma megfelel a ferences III. rendbe belépõk jelöltidejének.

   „Ó boldog Róma, két apostol városa,
drága vérüktõl bíbor színben pompázol!
Mindennél szebb vagy, szebb, mint az egész világ!
Nem saját fényed, - szentjeidnek érdeme
vértanúságuk szentelte meg földedet.”
Himnusz Szent Pétér és Pál zsolozsmájában

Imádság:

Istenünk, te Szent Benedek József hitvallódat az alázat és a szegénység szeretetének erényeivel különösen kitûntetted. Add nekünk közbenjárására, hogy szívünkkel ne a földi javakhoz, hanem az égiekhez vonzódjunk. Krisztus, a mi Urunk által.

SZENT FERENC ELSÕ TÁRSAI (I. r.)

p
Franjevački red provincija sv.Ćirila i Metoda
   A Ferences Martyrologiumban ez áll: Ápr. 16-a az egész ferences családban ünnepélyes megemlékezés arról a napról, amelyen Szent Ferenc atyánk 1209- ben III. Ince pápától elnyerte a Regula jóváhagyását. Azért ezen a napon a Rend tagjai megújítják szerzetesi fogadalmaikat. A régebbi Breviáriumban ezen a napon az „ünnepi megemlékezés Szent Ferenc atyánkról” nevû ünnep volt található. Ez a nap egyúttal alkalom Szent Ferenc elsõ társainak ünneplésére is.
   Ezek: Quintavallei Bernát, Cattani* Péter, Egyed, Sabbatino*, Morico*, Cappella János, Fülöp, San Constanzoi János, Barbarus (v. Bernardus), Vedai (de Viridante) Bernát, Szilveszter és Tancredi Angelusz. Õk ott voltak Rómában a Regula jóváhagyásánál. Hozzájuk soroljuk még azt a késõbbi négy bizalmas társat, akik legközelebb álltak a szenthez, ezek: Masseo, Rufino, Leó és Junipero. Ezt a tizenhat testvért a rendi hagyomány boldogokként tiszteli. Egy idõben történtek is kezdeményezések hivatalos boldoggá avatásukra, de közülük csak Egyed testvér nyerte el ezt a hivatalos boldoggá avatást. (Lásd ápr. 23.) 
 
   Az elsõ 12 társról a Fioretti 1. fejezete írja, hogy olyan jámborak voltak, hogy az apostolok ideje óta nem látott a világ ily csodálatosan szentéletû férfiakat. 
 
1. Quintavallei Bernát (1. dec. 2.) 
 
2. Cattani Péter. Jogtudós, káptalani ügyész, az assisi Szent Rufin székesegyház kanonokja (de nem volt pap). 1219-ben Szent Ferenc társaságában látogatott el a Szentföldre. Szent Ferenc visszatérése után õt nevezte ki általános helyettesévé (vikárius generálissá). A szent megkülönböztetett tisztelettel övezte s Péter úrnak szólította. Azonban már 1221. márc. 10-én meghalt. A porciunkulai templomban temették el. Sírjánál sok csoda történt, mire a nép tömegesen kereste fel sírját s ezzel zavarta a testvérek életét. Szent Ferenc - hivatkozva arra, hogy Péter életében mindig engedelmeskedett, felszólította, hogy hagyja abba a  csodatevést. S ettõl kezdve a csodák valóban abbamaradtak. 
 
3. Egyed testvér, „aki Szent Pálhoz hasonlóan a harmadik égig ragadtatott” (Fioretti), õt a boldogok között tiszteljük.
 
4. Sabbatino, aki késõbb Rómába ment, 1250-ben halt meg s az Aracoeli rendházban halt meg.
 
5. Morico, róla igen keveset tudunk. Assisiben lakott.
 
„Szent Ferenc atyánk életének minden tettében Krisztushoz hasonlított. Miként Krisztus nyilvános mûködésének kezdetén 12 apostolt választott, ...úgy Szent Ferenc is rendjének alapításakor tizenkét társat vett maga mellé, akik a legteljesebb szegénységet vállalták magukra” (Fioretti).
 

Imádság:
Istenünk, te nekünk Szent Ferencet vezérül és tanítóul adtad. Add meg kegyesen, hogy mi, akik elsõ társai emlékezetét áhítattal megüljük, Szent Ferenc atyánk nyomdokait hûségesen kövessük.

A mi Urunk Jézus Krisztusáltal.

Szent Kateri (Katarina) Tekakwitha

Osserneon (Auriesville), New York, 1656 - Caughnawaga, Canada, 1680. április 17.
Sveta Kateri (Katarina) Tekakwitha

   XVI. Benedek pápa 2011. december 19-én írta alá azt a dekrétumot, amely elismeri a csodát Boldog Kateri Tekakwitha szentté avatásához.

   A leendő első rézbőrű női szent 1656-ban született a mai Auriesville közelében, New York államban, egy mohawk indián törzsfőnök és egy algonquin indián anya gyermekeként. Édesanyja franciák között nevelkedett, és keresztény volt.

   Amikor Tekakwitha négyéves lett, himlő tizedelte meg a törzset, melynek családja is áldozatul esett, ő maga pedig félig megvakult, és haláláig sebhelyek borították az arcát. A kislányt két nagynénje és egy nagybátyja – a törzs új vezetője – nevelte tovább. A járvány megszűnése után a törzs elhagyta a falut, és Caughnawaga néven új települést épített a mai Fonda (New York állam) területén.

   Tekakwitha elevenen őrizte imádságos lelkű édesanyja emlékét és a tőle hallott bibliai történeteket. Kedves, félénk lánnyá cseperedett; gyakran járta egyedül az erdőt, hogy a csöndben Istenre figyeljen. Mire felnőtt, számos kérője akadt volna, hiszen – bár arcát elcsúfították a himlőhelyek – mégiscsak a törzsfőnök nevelt lánya volt. Tizennyolc éves volt, amikor egy jezsuita misszionárius, Jacques de Lamberville atya érkezett a településre, és kápolnát épített. A törzsfőnök eltűrte, bár nem örült a jelenlétének. Tekakwitha halványan emlékezett még édesanyja imáira, és elbűvölték a Jézusról szóló új történetek. Egyre többet akart tudni Krisztusról, mígnem eldöntötte: keresztény lesz. Lamberville atya meggyőzte a lány nevelőapját, hogy engedélyezze számára a hittanra járást. Húszévesen meg is keresztelkedett, és a Kateri nevet kapta. Családját felbőszítette döntése; hamarosan számkivetett lett a faluban. Mivel vasárnap nem volt hajlandó dolgozni, aznap nem kapott enni. A gyerekek gúnyolták és kövekkel dobálták. Végül a falu népe kínzással és halállal fenyegette, amennyiben nem adja fel keresztény hitét. A megpróbáltatások hatására elmenekült falujából, és mintegy 322 kilométert gyalogolt erdőkön, folyókon és mocsarakon át, mígnem – több mint két hónap után – eljutott a Montreal melletti Sault St. Louisban lévő Xavéri Szent Ferenc misszióba. Ott – látva hitét és elszántságát – 1677 karácsonyán engedélyezték, hogy elsőáldozó lehessen.

   Kateri ettől kezdve teljesen átadta magát Isten szolgálatának. Imádságban és önmegtagadásban élt, a szegények segítője lett. 1679. március 25-én szüzességi fogadalmat tett, amelyre korábban nem volt példa az indián nők körében, akiknek jövője a házasságtól függött. Bár semmit sem tudott a női szerzetesrendekről, ez az életforma annyira elbűvölte, hogy harmadmagával létre akart hozni egy közösséget, csakhogy lelkiatyja lebeszélte e tervéről. Kateri ezt alázattal elfogadta, és ettől kezdve még keményebb böjtöt vállalt népe megtéréséért. Az önmegtagadó gyakorlatok lerombolták amúgy is gyönge egészségét. Huszonnégy évesen halt meg, nagyszerda délutánján. Utolsó szavai állítólag a következők voltak: „Jézus, szeretlek!” Tanúk szerint (akik között két jezsuita is volt) a halálát követő pillanatokban lesoványodott arca olyan tiszta lett, mint egy kisgyermeké: teljesen eltűntek róla a sebhelyek, és mosolygott.

   Kateri Takekwitha az amerikai indiánok, az ökológia és a környezet védőszentje, illetve a katolikus ifjúság példaképe. Az egyház 1943-ban emelte a „tiszteletreméltók” sorába, majd 1980- ban – két csoda elismerését követően – II. János Pál pápa a boldogok sorába iktatta. Szentté avatásának időpontja még nincs kitűzve, de akár már májusban sor kerülhet rá.

   Az első amerikai indián szent a mexikói Juan Diego Cuauhtlatoatzin (1474– 1548), akinek 1531-ben megjelent a Guadalupei Szűzanya a Tepeyac-dombon, amely ma a világ leglátogatottabb zarándokhelye. Juan Diegót 2002. július 31-én avatta szentté II. János Pál pápa.

Szigeti-Cseke Zsuzsa cikke http://ujhajtas.net.ua/

 

HIBERNOI BOLDOG ANDRÁS

1534-1602
Blaženi Andrija iz Hibenonija

   A Hibernoi elnevezés (latinul Hibernonius) arra utal, hogy valamelyik ose Írországból származott (Hibernia: Írország). Murciában, Spanyolország délkeleti részén régi nemesi szüloktol született. Ifjú korában Valenciában nagybátyjánál nevelkedett. Itt azokban az években szentéletu szerzetesek muködtek (B. Factor Miklós, Bertran Szt. Lajos), akiknek példája bizonyára felkeltette András érdeklodését a szerzetesi élet iránt. A döntést azonban egy profán és kellemetlen eset hozta meg: Amikor Valenciából hazája, Murcia felé vándorolt, rablók támadták meg és elvitték minden pénzét. Bizonyára gondolt az Úr szavaira: „Ne gyujtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a rozsda és a moly megemészti s a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyujtsetek kincset a mennyben.”

   Elhatározta, hogy maradandó kincseket fog gyujteni. 22 éves korában jelentkezett ferencesnek a valenciai tartományban. Habár származása és iskolázottsága szerint a klerikusok közé kerülhetett volna, o laikus testvér akart lenni, hogy az alázatosság utján törekedjék a tökéletességre. Különbözo kolostorokban sokféle beosztásban tevékenykedett, de mindenhol azt kereste, miben lehetne más segítségére. Ha azt látta, hogy a másik testvérnek valami feladatot nehéz ellátni, segített neki, vagy átvállalta a munkát, mégha az nehéz vagy kevésbé kívánatos is volt. Életírói állítják, hogy ifjúkori ártatlanságát egész életén át megorizte. Természetesen sok önmegtagadással, imával. Imái, különösen ha azt a Szent Szuz képe vagy az Oltáriszentség elott, vagy a szenvedo Jézusra gondolva végezte, sokszor extázisba mentek át. Jóllehet teológiát nem végzett, a hit dolgában meglepo jártasságot árult el, ezen teológusok is csodálkoztak. Istenhez igyekezett vezetni az eltévedtéket, mohamedánokat is. A szenvedo lelkeken sok imával, búcsúnyeréssel segített. Istentol rendkívüli karizmákban (jövendölés, betegek gyógyítása) részesült.

   Életszentségét Szent Paszkál és a valenciai érsek is elismerte. Gandiában halt meg a szentek halálával. Temetése inkább ünneplés volt, mint gyász. Életszentsége s csodatételei hatására VI. Piusz boldoggá avatta.

 

„Mint Istennek szent és kedves választottjai, öltsetek magatokra szívbeli irgalmat, jóságot, alázatosságot, szelídséget és türelmet. Mindezen fölül pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke… Éljen bennetek elevenen Krisztus igéje. Tanítsátok és intsétek egymást nagy bölcsességgel.” (Kol 3, 12 sk)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Andrást felékesítetted a szemlélodéssel és csodálatos ártatlansággal. Add meg közbenjárására, hogy a világ csábításai közben egész szívvel hozzád ragaszkodjunk.

Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Pages